Minden lépcsőt és rámpát, amelynek vízszintes vetülete az 1,00 m-t meghaladja, megtámaszkodást-megkapaszkodást biztosító fogódzkodóval kell tervezni és megvalósítani.

A kiesés gátlás szükségessége a járófelület, illetve a csatlakozó terepszint vonatkozásában értelmezhető: ha a csatlakozó terepszint és a járófelület közti szintkülönbség kisebb, mint 0,17 m, akkor a markolatok mellett elegendő csak lecsúszás elleni védőperemet biztosítani, kiesés gátlásra nincs szükség, hisz a szintkülönbség minimális, balesetveszélyt nem jelent. Az OTÉK 68.§ (2)b pontja a csatlakozó terepszint és a járófelület közti 0,95 m-nél nagyobb szintkülönbség esetén írja elő a leesést gátló korlátkialakítást. A 0,17 m és 0,95 közötti tartományra vonatkozóan ugyanakkor a kiesés gátlás biztosítására követelmény nincs meghatározva. Fontos felhívni a figyelmet, hogy bizonyos épületek esetében (pl. óvoda, bölcsőde, kórház, idősek otthona) kisebb szintkülönbség is balesetveszélyt jelenthet, így javasolt az OTÉK által szabott 0,95 m szintkülönbség alatt is a kiesés elleni védelmet biztosítani.

Amennyiben a fentebb részletezett követelmények értelmében fogódzó elhelyezése szükséges, akkor a lépcsőkar vagy rámpa legalább egyik oldalát fogódzkodásra alkalmas módon kell megvalósítani. Ez a fogódzó kialakítható a leesés gátló szerkezettől külön választva is: például egy épület homlokzati falával párhuzamosan vezetett, 1,20 m szintkülönbséget áthidaló előlépcső esetében a fogódzó az épület falára rögzítetten is elhelyezhető, az előlépcső másik – szabad tér felé eső – oldalán elegendő csak leesés gátlás biztosítása mellvédfallal vagy egyéb korlátszerkezettel, ezen azonban fogódzó elhelyezése nem kötelező.

A kényelmes és biztonságos használhatóság érdekében azonban javasolt a lépcsőkar mindkét oldalán fogódzkodásra alkalmas szerkezetet kialakítani, mivel így biztosítható a jobb- és balkezes használat. Tömegtartózkodás céljára szolgáló építményben 2,0 m-nél szélesebb lépcsőkar mindkét oldalát fogódzkodásra alkalmas módon kell megvalósítani. Rámpák esetében 1,50 m szélesség felett kötelező a kétoldali fogódzó kialakítása.

Korlátszerkezetek rögzítése

A falazott vagy beton/vasbetonból készült lépcsőmellvédeken kívül a korlátszerkezetek jellemzően acél- vagy farácsszerkezetek, melyek az alábbi módon épülnek fel:

a kiesést gátló burkolat anyagától függően 1–1,2 m távolságban a lépcsőkarhoz rögzített oszlopok;

alsó és felső hevederek;

az oszlopok és hevederek által kialakuló mezőket kitöltő rudak, pálcák, sodronyok, illetve tömör lemezek, üveglapok;

fa vagy fém anyagú markolatok.

Az oszlopok jellemzően négyszög szelvényűek, de acél szerkezet alkalmazása esetén különböző profilú idomacélok felhasználásával is készülhetnek. A korláttartó oszlopok rögzítésének különböző módozatai lehetségesek.

Lépcsőfokokra történő rögzítés

A korláttartó oszlopok a lépcsőfokokhoz felülről kerülnek rögzítésre. Ez a megoldás a lépcsőkar szabad szélességét szűkíti. A rögzítéseket a fokok szélének munka közbeni vagy későbbi lerepedésének elkerülése végett a lépcsőkar szélétől legalább 6 cm távolságban kell elhelyezni. A rögzítés történhet fészekbe, előre elhelyezett acél korlátfogadó elemekhez hegesztéssel vagy csavarkötéssel, illetve burkolat alatt vagy felett az oszlop végére hegesztett talplemezen keresztül dűbelezéssel. A rögzítések eltakarását – hacsak az nem szerves része a korlát esztétikai megjelenésének – minden esetben meg kell oldani. Fontos továbbá az oszlopok és a lépcsőlapok közti rés képlékeny, tartósan rugalmas hézagtömítő kitt segítségével történő tömítése, amivel az üzemeltetés során jelentkező problémák megelőzhetőek/elkerülhetőek (felmosó víz résekbe történő bejutása, korrózió).

Szegélygerendán vagy pofapallón

Az előzőhöz hasonló műszaki megoldást jelent. Az üzemeltetés során jelentkező problémák azonban elkerülhetők, mivel a rögzítés jellemzően a lépcsőfokok síkjából kiemelt.

Homloklapon vagy lépcsőkar oldalán

Legjellemzőbb korlátrögzítési mód. Az oszlopok rögzítése történhet a lépcsőkarba előre elhelyezett acél korlátfogadó elemekhez hegesztéssel vagy csavarkötéssel, illetve oszlop végére hegesztett talplemezen keresztül dűbelezéssel. A takaríthatóság érdekében előnyös, ha a korláttartó oszlop a lépcsőkar oldalával kontaktmódon nem érintkezik. Javasolt az oszlop és a lépcsőkar oldala között 2 cm távolság tartása, amely lehetővé teszi a lépcsőlap kar oldalán történő túlnyúlását, és a felületen folyó esetleges víz lecsepegését.

Lépcsőfokok közötti rögzítés

Acél szerkezetű lépcsőknél jellemző megoldás, ami sűrű korláttartó oszlopelhelyezést jelent. Előnye, hogy az oszlopok merev megfogással rendelkeznek, ugyanakkor a lépcsőfokok geometriai méretéből adódóan (30–32 cm) az oszlopok között további pálcák elhelyezése is szükséges a leesés gátlás érdekében.

Határoló falon történő rögzítés

Divatos megoldást jelent, főleg lebegő lépcsők esetében alkalmazott. Olyan szerkezeti rendszer is kialakítható ezzel a módszerrel, ahol a korláttartó oszlopok egyben a lépcsőkar/lépcsőfokok gyámolítását is adják. Hátránya hogy kisebb karszélesség esetén nem alkalmazható biztonsággal, valamint a nagy erőkar miatt merevségi problémák is jelentkeznek.

Függesztő szerkezet

Esztétikus megoldást jelent az orsótérbe helyezett lépcsőkarok oldalához vagy a födém és padlószerkezethez rögzített teljes lépcsőházon átfutó rúd vagy háló/sodrony szerkezet korláttartóként történő felhasználása. Ha a rúdszerkezet rúdjai kellő távolságra helyezkednek el egymástól, akkor az egyben a kiesés gátlást is nyújthatja. Különösen előnyös az alkalmazása, ha az orsótér minimális szélességgel bír.

https://www.eptar.hu/csomopontok.php